“…Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtett a szívem, de most szeretem az utat,
mely hozzád vezetett.” (Csukás István: Ülj ide mellém)
